A hangszerrõl   Felépítés   Szintetikus testû és bõrû, egyiptomi stílusú Remo Doumbek A dobtest anyaga lehet fa, fém, kerámia, de mûanyag is. Formája homokóraszerû, de a kecses, apró testû dobok mellett djembét (távolról) idézõ szögletes dobok is szép számmal léteznek. Méretét általában a káva (bõr felfeszítésére szolgáló dobperem) méretével adják meg. A legelterjedtebb a 10 hüvelykes, de gyártanak 5 és 12 hüvelykes darbukákat is. A bõr tradicionálisan kecskétõl vagy haltól származik, de ma már az összes sorozatgyátású profi dobon szintetikus (fényes mylar v. bõrszerû fiberskyn) bõrt használnak. A valódi bõrök közül a halbõr biztosítja az érzékenyebb ütõfelületet, ezért (különösen a kisebb dobokon) népszerûbb a kecskebõrnél. A hagyományos felépítésû (kerámia valódi bõrrel) doboknak van a legjobb hangja, de mivel a bõr feszessége (és ezáltal hangmagassága) a levegõ mindenkori páratartalmával változik, ráadásul a kerámia test sem a legstrapabíróbb, népszerûségük igencsak megcsappant az új, jó minõségû szintetikus bõrök kifejlesztésével. A fémtestû dobokhoz rendszerint imbuszkulccsal hangolható, cserélhetõ szintetikus fej való. A mûanyagból léteznek hangolható és fixbõrös (ragasztott) változatok is, a fa- és kerámiatest viszont leginkább ragasztott vagy kötéllel rögzített, valódi vagy szintetikus bõrrel van felszerelve. A kerámiatestû, ragasztott állatbõrös hangszereket általában melegítéssel hangolják. A két legnépszerûbb változat: Hangolható, szintetikus bõrös fémdob (strapabírósága és pergõs hangja miatt) Ragasztott szintetikus bõrös kerámiadob (kiváló, dinamikus hangja miatt) Hangok, játék Minden darbukából sokféle hangot lehet kihozni, de többségük két alaphangra vezethetõ vissza: A „dum” vagy doum hangot a bõr közepét 1-3 ujjal megütve lehet elõidézni, ez a darbuka basszusa. Ez a dobtól függõen lehet rövid és magas, vagy telt és hosszan tartó. (Jele: D) A „tek”, vagy „tak” éles, rövid hang, a dob peremét kell hozzá megütni. (Jele: T) Mindkét hangnak van egy „B” változata: némított dum: ütés után a kezünket a bõrön tartva tompítjuk a hangot (meggátoljuk a bõr rezgését) (Jele: M) ka: „másodlagos” tek. Voltaképp egy gyengébb, kevésbé hangsúlyos tek. (Jele: k)   A közel-keleti ritmusok neveket kapnak, és a következõ jelölésük megszokott: karsilama, 9/8-os ritmus (díszített változat)   1-+-2-+-3-+-4-+-5-| D-tkT-tkD-tkT-tkT-| A felsõ sor az ajánlott számolást, az alsó sor a hangokat jelzi. Sokszor segít a ritmus kántálása:  "DUM-tekaTEK-tekaDUM-tekaTEK-tekaTEK-"   A dobot kétféleképp lehet tartani, török módra függõlegesen a két comb közt, vagy egyiptomi módra vízszintesen, az egyik combon tartva. Ilyenkor az egyik kéz a dobot felülrõl üti. Fajták, elnevezések Különbözõ földrajzi régiókban különbözõ típusok terjedtek el, melyeket különbözõképp neveztek el: Törökországban általában vörösrézlemezbõl készült, közepesen mélyre hangolt típust használnak, melynek telt dumja és fémes tekje van. Elnevezése darbuka, darabuka, tarabuka, derbouka, drbekki stb.   Egyiptomban alumíniumból öntik, semleges, magas tekje és rövid dumja van. Ez a legelterjedtebb forma, mûbõr bevonattal is készül. Egyiptomban tablának hívják, amely azt jelenti, hogy dob. (Ez nem keverendõ össze az indiai tabla dobbal.) A nyugati országokban doumbekként ismert. A dohola vagy sombati nagy, mélyre hangolt egyiptomi darbuka A zarb, más néven tonbak Perzsiában terjedt el. Fából vagy sárgarézbõl készítik, inkább kecske- vagy borjúbört feszítenek rá, hogy mélyebbre lehessen hangolni.